Az év első hónapjában „sorfordító” időközi választások voltak kis településünkön. Ennek fényében meg is változtatta némelyek sorsát, annak rendje és módja szerint. Ne tessék gondolni, hogy a lakosságra gondoltam, bár e közösség tagjainak adott tagjai a sorsát is befolyásolta.
Törökbálint, mint 22-es belsőszámmal (numerológia) rendelkező település, aki végtelenül érzékeny és még annyira fanatikus, olykor realista – döntött. Döntött, hogy 18 személy megélhetését biztosítja. De emellett bejutatott a testületbe ismét olyan személyeket, akik finoman szólva, hát nagyon jó, hogy ott vannak – addig sem máshol. Képzettek, szépek, okosak és had ne soroljam a pozitívnál pozitívabb tulajdonságaikat.
Engedtessék meg, hogy véleményezem e jeles személyeket, úgy név nélkül. Van 17 szuper személyiség. Ebből van talán, 5-6 olyan személy, aki jó szándékkal viseltetik (feltétel nélkül) a város sorsával kapcsolatban. Továbbá áttekintésemet követően 5-6 olyan személy van akik értenek is kicsit a „képviselőséghez” (tehát nem csak szavazó gépek). Természetesen az imént említett két csoport személyei nem fedik egymást, tehát aki jó szándékú, az nem feltétlenül ért hozzá, és fordítva.
E választás ismét a pártokról szólt és teljesen mindegy, hogy jelöltjei hülyék vagy nem – a nép (az istenadta) arra voksolt. Szeretnék mindenkit tájékoztatni arról, hogy ma már igazából nincs bal és jobboldal – csak a hatalom van, (és mindegy a magyarnak, hogy honnan jön). Ez viszont, csak a globalizációt, a nagyhatalmi törekvéseket, a nagytőkét szolgálja – annak reményében, hogy saját nyüves pénztárcáját meg tudja tölteni. Ez alól Törökbálint sem kivétel. (Gondoljanak csak vissza, hogy miért is oszlatta fel a testület önmagát anno. Hát főként a pénz miatt (Tópark), mert a nagytőkét ki kell szolgálni, hogy meglegyen a saját személyre szabott pénzük.)
Törökbálinton elsöprő fölénnyel ismét a jobboldal győzött. Ezen eredményének személyszerit örültem, mert történelmi hagyományaimra hagyatkozva, nem túlzottan szívelem a másik oldalt – ugyanakkor az emberi hülyeséget sem. Persze ez ellen nagyon nehezen lehet tenni, az
alakuló testületi ülésen jelen voltam, más sorstársaimmal együtt, és nem meglepő, de mulatságos dolgokat láthatunk, hallhatunk.
Elsőként esküdtek – kicsit profán volt számomra, hogy a magyar zászlóra, az alkotmányra és annak társadalmi rendjére, a hatalomra tették ezt. (Az ember sehol.)
Jött a polgármester javadalmának megszavaztatása. Mivel e poszt a település lakosainak számát tekintve már elérte az adott szintet – így e poszt javadalma, már államtitkári szinten van. Ennek megfelelően Turai polgármester meg is kapta, ami neki jár.
Ennek megszavazását követően jöttek az alpolgármesterek. E témában izgalmas vitafórum alakult ki a jobb és baldali képviselők között. Végül megszavaztak két alpolgármestert, egy társadalmit, Hajdú képviselő személyében (mára, mint örök alpolgármestert), és összefeszülő vállakkal megküzdve, egy főállású alpolgármestert – Csuka képviselő személyében, aki egyébként a beruházások kapcsán, még több fontos beosztást is kapott. Turai polgármester így az elején törlesztette azt, hogy a Fideszből való csúfos kidobás után az ismét a zászlajára tűzte.
A főállású alpolgármester javadalma tekintetében ismét parázs vita keletkezett. Mivel a Fidesz csoport, azaz Turai polgármester a sajátjához közeli javadalmat kívánt neki adni. Végül 436. ezer fizetést és 87.200.-Ft költségtérítést szavazott meg számára a Fidesz többséggel rendelkező testület.
Én örültem e fantasztikus személy helyzetbe hozása okán, mert eljött számára az idő, hogy bizonyítson – a magas jövedelmének is örültem, mert legalább még egy gazdag ember él Törökbálinton, ha már mi nem lehetünk azok. (Bár a gazdagság relatív.)
Amin viszont meg tudtam botránkozni ismét, hogy az itt lévő emberek mennyire szűk látókörűek. Történt, hogy amikor Csuka alpolgármester, említett javadalmát megszavazták, a művelődési ház nagytermében tartózkodó tömeg nagy része – tapsviharban tört ki és állva üdvözítette a tényt. Kérdeztem is néhányat, most minek örültök? Annak, hogy a baloldal ellen győzött a jobboldali akarat, vagy annak, hogy a főállású alpolgármester jövedelme, plusz az egyéb státusz megbízatása okán – és e jövedelmet összességét tekintve és annak járulékaival (mert azt is Törökbálint fizeti) majd egymillióban lesz a településnek e személy.
A válasz – hát a pénzügyi részének nem örülök, de legalább a Kellernek nem lett igaza.
Na ez vezérli kis hazánkban a politikát, az irányítást. Elvész az ember, a józanság!
Tóth
Elszámolás.
2008.03.07. 09:25 :: irottszo
- kézilabda.
A helyi sportélet a labdajátékokra vonatkozólag. Volt egy banda, aki kicsit veretes, szakadt volt anno, de annál lelkesebb. Akik együtt voltak játszottak kergették a labdát, és jól étezték egymást. Úgy döntöttek, hogy fene nagy jókedvüket egyfajta megmérettetésben is meg kívánják mutatni. Mi is ilyenkor a teendő? Hát keresni kell egy vezetőt, aki elintézi részükre azt, hogy legyen lehetőségük a játékra, és persze teremtse elő annak anyagi feltételeit. Vonakodástól nem mentesülve egy személy elvállalta, hogy e gyönyörű lánykoszorút gardírozza.
Hamar kiderült, hogy a lelkesedés nem elegendő arra, hogy a lányok igényeit kielégítse. Múltak az évek, a szezonok, ebben a labdás műfajban. A kiadások csak nőttek és nőttek.
Persze valamit rosszul csinált, mert egyes sportvezetők meggazdagodnak egy-egy elnöki tisztségben, de vezetőnknek, csak a költségei (telefonköltség, utazás, készpénz) nőttek.
El is határozta, hogy ebből ennyi elég volt. Nem elég, hogy az idejét, pénzét a sportra költi, de ez csak mások megelégedését szolgálja. Akik ahogy azt kell, meg is hálálták. Az idő múlásával végén vezetőnket nem is tudom minek tekintették.
Szóval elhatározta, hogy lemond – de hogy mégis demokratikusan tegye, úgy döntött, összehív egy szakosztálygyűlést – eljött a tagság, akik hatalmas arccal és ehhez kapcsolódó tudással rendelkeztek.
Vezetőnk előadta, (a tagság bugyuta kérdései előtt), hogy ő lemondana – ha találnak helyette egy másik palimadarat, aki a fél életét (szabadidejét) ezen gyönyörű hölgykoszorúnak szánja. A sok gyönyörű, döbbent csenddel reagált – végül csak egy-egy kérdés hangzott el – miért?
Vezetőnk tömören válaszolt (bár értelmét nem látva), - „én mint az elnök, már jóformán csak egyfajta kiszolgáló személyzet vagyok, amivel semmi baj nincs, egy darabig, de, hogy én fizetek gondoskodok mindenről, az időmet már nem is említem, és ti szóljatok meg, azt már nem” – itt csak én teszek nektek, és ti nekem semmit”. „Itt nekem kellene irányítanom – amit meg is teszek, de sajnos süket fülekre találok”. „Mert én magamból indulok ki (mint mindenki), és úgy gondolom, hogy ha egy felnőtt személynek elmondom, hogy mit és hogyan, és ezt még kétszer megismétlem, akkor vélelmezem, hogy azt megértik”. „De sajnos ez esetünkben nem így van”.
Vezetőnk nagyon nem szereti a hülyéket, vagy aki annak mutatja magát, netán annak néz másokat.
Ezen összejövetelen egyébként semminemű gyakorlati határozat, döntés nem született. Végül kicsit megszeppenve, visszafogottan ment a munka tovább. Mentek a hónapok, vezetőnk ismét rohangált, telefonált, ott volt, fizetett stb., stb. (A hülye semmiből nem tanult.)
Elérkezett az ősz, és új szelek kezdtek fújni. A korábbi edző, aki szintén nem bírt a lányokkal, távozott. És jött a karizmatikus, megfelelő képzettséggel bíró szakember. Nagyon örült mindenki – még nem is kért sokat. E fantasztikus edzőt ezután nevezzük X-nek.
Elkezdett dolgozni, a lányok nyögtek, s fejlődtek – bár egy szintnél tovább nem jutottak, a mai napig sem – tartok tőle nem is fognak. Az új edző egyre inkább beépült a csapatba, annak mindennapjaiba, adott helyzeteibe. A mérkőzések jöttek a csapat győzött – hozzátéve, vezetőnk úgy intézte, hogy a megfelelő erőnléti csoportba kerüljenek a lányok, hogy végre legyen valami sikerélményük ebben a másik bajnokságban. Amit egyébként meg is háláltak vezetőnknek – na jó, azért az anyjába nem küldték el.
De térjünk vissza X-hez, e tuti szakember végül teljesen rátelepedett a csapatra. Amit egyébként annak tagjai is rosszul viseltek, viselik a mai napig. A tehetséges az nem játszhat – aki viszont hoz valami pénzt, az igen. Úgy magyar és… módiban. Szóval X-ünk részt vett minden közös programban, a csapat bulijain is. Megeset, hogy oly mértékben lerészegedett több esetben, hogy hazamenni sem tudott. De ami érdekesebb, hogy bódult állapotában tett izgalmas dolgokat – ahogy azt egy férfiedzőnek kell egy női csapat-bulin. Az volt a jobbik eset, amikor odament bizonyos csapatbeli lányokhoz, s kérdőre vonta őket – hogy te minek jársz kézilabdázni, amikor ez a vagány csajok sportja, és te, ti nem vagytok azok. Mondja ezt annak, aki Törökbálint neveltje, és űzi e sportot már évek óta. (El is vette a kedvét – vezetőnk megérte korrigálni az edző f…it) (Egyébként X-ünk azt hitte, hogy a lányok elfelejtették, - de nem. Azóta szeretik is nagyon.) De ez volt a finomabb eset. Megesett, hogy „saját” tizenéves játékosai társaságában hallhattuk miként sajnálkozott, hogy nem hozott elég óvszert, arra a bulira. De lehet még fokozni – másik eset, a kanapén ülő alig húszéves játékosa ölébe hajtotta a fejét, és intenzív nyelv-nyújtogatással adta tudtára, hogy neki e szerve is jól működik – a kísérő nyögések aláfestésével. Na ezen eset után kellett volna edzőnket kivágni, ahogy a macskát szokták. Igaz X edzőnk aztán bocsánatot kért a lányoktól, de… Most az ő karizmája diktál, oktat, tanít, meg kitudja még mit nem.
Vezetőnk fel nem adta, de lemondott! Megfogalmazódott benne, hogy ezzel az alkoholt és fiatal lányokat szerető személlyel, nem kíván, és nem tud együtt dolgozni. (Ez már akkor is kezdett megfogalmazódni, amikor vezetőnk megbeszélést folytatott edzőnkkel, hogy a tavaszi szezon megkezdésekor, beindítja a férfi és benne ifjúsági, ágat a szakosztályban. Erre akképpen nyilatkozott X edzőnk, hogy ez neki nem tetszik, mert akkor a lányokra kevesebb kondíció jut, és ő nem szereti a fiúkat – mi tagadás ez utóbbi pozitív.)
Történt idén február első napjaiban, hogy a szóban korábban lemondott elnök – írásban elkészítette lemondását, amit elvitt a lányok edzéshelyszínére, ahol már azzal fogadta az említett fantasztikus X edző, hogy ezt meg azt kíván, ő (?) – mint fizetett bérenc. Akinek gyakorlatilag semmi köze és joga a szakosztályhoz és annak működéséhez. Nos, elnökünk ahogy kell, illetve ahogy az ide vonatkozó törvények rendelik, gyakorlatilag semmi bevette edzőnk mondandóját, mivel nincs semmihez jogköre – nem tag. Mára már érhető az, amiket X edzőnk még idekerülése alkalmával beszámolt – hogy itt és ott volt edző, és nem jött ki a szakvezetéssel, meg ott sem, meg stb.
(De azok a bugyuták (lányok) úgy gondolják, hogy egy önkormányzati elven működő egyesület egy gitt-egylet). Azonban edzőnk által feltüzelt némely lány, szavát emelte, elszámolás és egyebek iránt. Az elnök elhárította a szóbeli beszámolót és közölte, hogy Törökbálint Önkormányzat felé elszámol, ezt követően a szakosztály elé tárja a pénzügyi mérleget, mihelyt a könyvelő asszony azzal elkészül.
Ezen alkalommal a szakosztály elnökségi tagjai az elnök írásos lemondását nem vették át. Ugyanakkor az egyesület elnöke is jelen volt ezen a megbeszélésen, így a szakosztályelnök azt átadta Pilis Péternek. A szakosztály és tagjainak aláírásával az edző az által készített valamiféle irományt kívántak átadni – aki azt szintén nem vette át.
De most itt, az újság hasábjain is beszámol az elnök (ha már az egyesület, mint társadalmi szervezet nyilvános). Tehát a lemondott elnöke az önkormányzat felé 610.825.-Ft mértékig elszámolt – a támogatási összeg erején belül. Ugyanakkor a szakosztály a 2007 évben további 442.917.-Ft-ot használt fel – egyéb nevezési díjakra, mezekre, játékvezetői díjra. E költségben utazási és egyéb költségek nincsenek. Továbbá az edzői költségek tekintetében 75.000.-Ft, díjat, és további 42.000.-Ft játékvezetői költséget térített meg az elnök. Így összeggében a szakosztály csak e két tétellel (117 ezer) tartozik a lemondott elnök irányában.
A csapatnak viszont edző kell, amit meg tud fizetni, így vezetőnk távozott. Az imént említett eseteknél az összes bizalom elszállt az edző irányában. Az már csak egyéb adalék volt vezetőnknek, hogy mint szakosztályelnök, bizonyos utasításokat adott edzőnknek, hogy mit is vár el tőle – ezt úgy szóban. Nos, mit is ért el vele? Szóval, ha a szomszéd kutyának mondta volna el, annak több foganatja lett volna.
Nem elég, hogy X edző olyan amilyen, de körülbelül, úgy semmibe vesz mindent és mindenkit – azaz úgy lép át más embereken (mivel jó magas), hogy észre sem veszi a lelkem. És ráadásul beleszól mindenbe (itt finom voltam) és hiába magyarázta szegénynek az elnök, hogy az egyesület és annak szakosztálya önkormányzati elven működik, tehát van elnökség és van elnök. Tehát e testületnek a kompetenciája a döntések meghozatala, és annak kivitelezése. Az edző meg egy fizetett (bérenc) szakember, egy adott tevékenységre, akit egyébként a szakosztályelnök vett fel.
Konklúzió – egy ilyen ember kell edzőnek, a Törökbálinti Torna Club Kézilabda Szakosztálynak!?
Fazekas
A helyi sportélet a labdajátékokra vonatkozólag. Volt egy banda, aki kicsit veretes, szakadt volt anno, de annál lelkesebb. Akik együtt voltak játszottak kergették a labdát, és jól étezték egymást. Úgy döntöttek, hogy fene nagy jókedvüket egyfajta megmérettetésben is meg kívánják mutatni. Mi is ilyenkor a teendő? Hát keresni kell egy vezetőt, aki elintézi részükre azt, hogy legyen lehetőségük a játékra, és persze teremtse elő annak anyagi feltételeit. Vonakodástól nem mentesülve egy személy elvállalta, hogy e gyönyörű lánykoszorút gardírozza.
Hamar kiderült, hogy a lelkesedés nem elegendő arra, hogy a lányok igényeit kielégítse. Múltak az évek, a szezonok, ebben a labdás műfajban. A kiadások csak nőttek és nőttek.
Persze valamit rosszul csinált, mert egyes sportvezetők meggazdagodnak egy-egy elnöki tisztségben, de vezetőnknek, csak a költségei (telefonköltség, utazás, készpénz) nőttek.
El is határozta, hogy ebből ennyi elég volt. Nem elég, hogy az idejét, pénzét a sportra költi, de ez csak mások megelégedését szolgálja. Akik ahogy azt kell, meg is hálálták. Az idő múlásával végén vezetőnket nem is tudom minek tekintették.
Szóval elhatározta, hogy lemond – de hogy mégis demokratikusan tegye, úgy döntött, összehív egy szakosztálygyűlést – eljött a tagság, akik hatalmas arccal és ehhez kapcsolódó tudással rendelkeztek.
Vezetőnk előadta, (a tagság bugyuta kérdései előtt), hogy ő lemondana – ha találnak helyette egy másik palimadarat, aki a fél életét (szabadidejét) ezen gyönyörű hölgykoszorúnak szánja. A sok gyönyörű, döbbent csenddel reagált – végül csak egy-egy kérdés hangzott el – miért?
Vezetőnk tömören válaszolt (bár értelmét nem látva), - „én mint az elnök, már jóformán csak egyfajta kiszolgáló személyzet vagyok, amivel semmi baj nincs, egy darabig, de, hogy én fizetek gondoskodok mindenről, az időmet már nem is említem, és ti szóljatok meg, azt már nem” – itt csak én teszek nektek, és ti nekem semmit”. „Itt nekem kellene irányítanom – amit meg is teszek, de sajnos süket fülekre találok”. „Mert én magamból indulok ki (mint mindenki), és úgy gondolom, hogy ha egy felnőtt személynek elmondom, hogy mit és hogyan, és ezt még kétszer megismétlem, akkor vélelmezem, hogy azt megértik”. „De sajnos ez esetünkben nem így van”.
Vezetőnk nagyon nem szereti a hülyéket, vagy aki annak mutatja magát, netán annak néz másokat.
Ezen összejövetelen egyébként semminemű gyakorlati határozat, döntés nem született. Végül kicsit megszeppenve, visszafogottan ment a munka tovább. Mentek a hónapok, vezetőnk ismét rohangált, telefonált, ott volt, fizetett stb., stb. (A hülye semmiből nem tanult.)
Elérkezett az ősz, és új szelek kezdtek fújni. A korábbi edző, aki szintén nem bírt a lányokkal, távozott. És jött a karizmatikus, megfelelő képzettséggel bíró szakember. Nagyon örült mindenki – még nem is kért sokat. E fantasztikus edzőt ezután nevezzük X-nek.
Elkezdett dolgozni, a lányok nyögtek, s fejlődtek – bár egy szintnél tovább nem jutottak, a mai napig sem – tartok tőle nem is fognak. Az új edző egyre inkább beépült a csapatba, annak mindennapjaiba, adott helyzeteibe. A mérkőzések jöttek a csapat győzött – hozzátéve, vezetőnk úgy intézte, hogy a megfelelő erőnléti csoportba kerüljenek a lányok, hogy végre legyen valami sikerélményük ebben a másik bajnokságban. Amit egyébként meg is háláltak vezetőnknek – na jó, azért az anyjába nem küldték el.
De térjünk vissza X-hez, e tuti szakember végül teljesen rátelepedett a csapatra. Amit egyébként annak tagjai is rosszul viseltek, viselik a mai napig. A tehetséges az nem játszhat – aki viszont hoz valami pénzt, az igen. Úgy magyar és… módiban. Szóval X-ünk részt vett minden közös programban, a csapat bulijain is. Megeset, hogy oly mértékben lerészegedett több esetben, hogy hazamenni sem tudott. De ami érdekesebb, hogy bódult állapotában tett izgalmas dolgokat – ahogy azt egy férfiedzőnek kell egy női csapat-bulin. Az volt a jobbik eset, amikor odament bizonyos csapatbeli lányokhoz, s kérdőre vonta őket – hogy te minek jársz kézilabdázni, amikor ez a vagány csajok sportja, és te, ti nem vagytok azok. Mondja ezt annak, aki Törökbálint neveltje, és űzi e sportot már évek óta. (El is vette a kedvét – vezetőnk megérte korrigálni az edző f…it) (Egyébként X-ünk azt hitte, hogy a lányok elfelejtették, - de nem. Azóta szeretik is nagyon.) De ez volt a finomabb eset. Megesett, hogy „saját” tizenéves játékosai társaságában hallhattuk miként sajnálkozott, hogy nem hozott elég óvszert, arra a bulira. De lehet még fokozni – másik eset, a kanapén ülő alig húszéves játékosa ölébe hajtotta a fejét, és intenzív nyelv-nyújtogatással adta tudtára, hogy neki e szerve is jól működik – a kísérő nyögések aláfestésével. Na ezen eset után kellett volna edzőnket kivágni, ahogy a macskát szokták. Igaz X edzőnk aztán bocsánatot kért a lányoktól, de… Most az ő karizmája diktál, oktat, tanít, meg kitudja még mit nem.
Vezetőnk fel nem adta, de lemondott! Megfogalmazódott benne, hogy ezzel az alkoholt és fiatal lányokat szerető személlyel, nem kíván, és nem tud együtt dolgozni. (Ez már akkor is kezdett megfogalmazódni, amikor vezetőnk megbeszélést folytatott edzőnkkel, hogy a tavaszi szezon megkezdésekor, beindítja a férfi és benne ifjúsági, ágat a szakosztályban. Erre akképpen nyilatkozott X edzőnk, hogy ez neki nem tetszik, mert akkor a lányokra kevesebb kondíció jut, és ő nem szereti a fiúkat – mi tagadás ez utóbbi pozitív.)
Történt idén február első napjaiban, hogy a szóban korábban lemondott elnök – írásban elkészítette lemondását, amit elvitt a lányok edzéshelyszínére, ahol már azzal fogadta az említett fantasztikus X edző, hogy ezt meg azt kíván, ő (?) – mint fizetett bérenc. Akinek gyakorlatilag semmi köze és joga a szakosztályhoz és annak működéséhez. Nos, elnökünk ahogy kell, illetve ahogy az ide vonatkozó törvények rendelik, gyakorlatilag semmi bevette edzőnk mondandóját, mivel nincs semmihez jogköre – nem tag. Mára már érhető az, amiket X edzőnk még idekerülése alkalmával beszámolt – hogy itt és ott volt edző, és nem jött ki a szakvezetéssel, meg ott sem, meg stb.
(De azok a bugyuták (lányok) úgy gondolják, hogy egy önkormányzati elven működő egyesület egy gitt-egylet). Azonban edzőnk által feltüzelt némely lány, szavát emelte, elszámolás és egyebek iránt. Az elnök elhárította a szóbeli beszámolót és közölte, hogy Törökbálint Önkormányzat felé elszámol, ezt követően a szakosztály elé tárja a pénzügyi mérleget, mihelyt a könyvelő asszony azzal elkészül.
Ezen alkalommal a szakosztály elnökségi tagjai az elnök írásos lemondását nem vették át. Ugyanakkor az egyesület elnöke is jelen volt ezen a megbeszélésen, így a szakosztályelnök azt átadta Pilis Péternek. A szakosztály és tagjainak aláírásával az edző az által készített valamiféle irományt kívántak átadni – aki azt szintén nem vette át.
De most itt, az újság hasábjain is beszámol az elnök (ha már az egyesület, mint társadalmi szervezet nyilvános). Tehát a lemondott elnöke az önkormányzat felé 610.825.-Ft mértékig elszámolt – a támogatási összeg erején belül. Ugyanakkor a szakosztály a 2007 évben további 442.917.-Ft-ot használt fel – egyéb nevezési díjakra, mezekre, játékvezetői díjra. E költségben utazási és egyéb költségek nincsenek. Továbbá az edzői költségek tekintetében 75.000.-Ft, díjat, és további 42.000.-Ft játékvezetői költséget térített meg az elnök. Így összeggében a szakosztály csak e két tétellel (117 ezer) tartozik a lemondott elnök irányában.
A csapatnak viszont edző kell, amit meg tud fizetni, így vezetőnk távozott. Az imént említett eseteknél az összes bizalom elszállt az edző irányában. Az már csak egyéb adalék volt vezetőnknek, hogy mint szakosztályelnök, bizonyos utasításokat adott edzőnknek, hogy mit is vár el tőle – ezt úgy szóban. Nos, mit is ért el vele? Szóval, ha a szomszéd kutyának mondta volna el, annak több foganatja lett volna.
Nem elég, hogy X edző olyan amilyen, de körülbelül, úgy semmibe vesz mindent és mindenkit – azaz úgy lép át más embereken (mivel jó magas), hogy észre sem veszi a lelkem. És ráadásul beleszól mindenbe (itt finom voltam) és hiába magyarázta szegénynek az elnök, hogy az egyesület és annak szakosztálya önkormányzati elven működik, tehát van elnökség és van elnök. Tehát e testületnek a kompetenciája a döntések meghozatala, és annak kivitelezése. Az edző meg egy fizetett (bérenc) szakember, egy adott tevékenységre, akit egyébként a szakosztályelnök vett fel.
Konklúzió – egy ilyen ember kell edzőnek, a Törökbálinti Torna Club Kézilabda Szakosztálynak!?
Fazekas
2 komment · 1 trackback
Az Adó
2008.03.07. 09:24 :: irottszo
- Isteni szóra
Az adóról, adózásról, már a Könyvek - Könyve a Szent Biblia is megemlékezik, Isten rendelkezései (?) voltak az irányadók. Tehát bátran állíthatjuk, hogy az adózás az ember földi megjelenésével egyidős! Az ősi adórendszert érdemes, kicsit közelebbről megvizsgálni. Számszakilag pontosan kiszámítható, az adófizetés mértéke, valamint az is, hogy ki adókötelezett és ki nem. Mindez pontosan rögzítve van a Szent Könyvben.
Ha adózásról, adóról beszélünk akkor, tisztában kell lennünk először is az adóköteles személyekkel és azok számával (Mózes 4. Könyve 26). E bekezdés rögzíti hogy, Izrael népe 12 nemzetségének összlétszáma 601.730 főt számlált – a Moáb síkságon, Jerikóval szemben tartott népszámlálás szerint. A 12 nemzetségből csak 1 törzs tagjai nem fizettek adót, (a Léviták) illetve ők voltak a tovább adózók, mivel ők kezelték a többi törzs által megfizetett adókat – pontosabban a dolgozók által megfizetett adókból fizették a saját adójukat a főpap felé. Ők testesítették meg a hivatalnokokat, akik csak a mások által megfizetett adókból éltek és adóztak.
Az adózásról és annak mértékéről, Mózes 4. Könyve 18. bekezdése rendelkezik „a papok és Léviták tiszte és javadalma”, valamint „a Léviták áldozata a tizedből” című fejezetben. Eszerint Izrael népe, tized-et azaz 10% -ot köteles fizetni minden bevételéből a Léviták felé, akik az Úr kegyszereit kezelik.
A kiválasztott Léviták száma, Mózes 4. Könyve 4. bekezdés a „Léviták száma” című fejezetében van rögzítve. Eszerint 8580 fő volt (ami később 2. főre zsugorodott, de ezt majd később) a kiválasztottak száma. A Léviták az általuk beszedett adóból, tizedet (10%) kellett felajánlaniuk az Úr -nak (Mózes 4. könyve 18. bek. („Léviták áldozata a tizedből”). Ezt a tizedet az Isteni rendelkezés, Áron főpap kezelésére bízza, annak megélhetését biztosítandó.
Az Úr, a papjait és kegyszereinek kezelőit ezekkel, a rendelkezésekkel, komoly anyagi előnyhöz juttatta, az adózó, dolgozó nép tagjaival szemben. E Bibliában rögzített Isteni rendelkezések szerint tehát, Izrael népe adókötelessé vált – kivéve Áron főpapot. Nézzük ezeket a rendelkezéseket a számok nyelvére lefordítva. Tehát az adóköteles lakosság, (601.730. fő, mínusz Áron főpap és a Léviták száma 8580 fő (akik tovább adózók, egyébként)). Azaz 593.149. fő fizet 10%-ot adó gyanánt, a Léviták felé. Ha feltételezzük, hogy az adó alap 1 azaz egy Sekel, (valamint feltételezve a nemzettségeken belüli egyenlő elosztást) akkor az adózott nettó jövedelem 0,9 Sekel/fő a dolgozó, termelő lakosokat tekintve.
Izrael népe által a Léviták felé fizetendő adó (1 Sekel/fő azaz 593.149 Sekel 10%-a, azaz 59.314,9 Sekel). Ez a Léviták bruttó adóbevétele, melyből 10%-ot Áron főpap megélhetésére kell felajánlaniuk, az Isteni rendelkezés szerint. Tehát a Léviták bruttó bevétele 59.314,9 Sekel ennek 10%-a 5931,49 Sekel ami Áron főpapot illeti meg, és tovább nem adóköteles!
Tehát ő áll a piramis csúcsán. A Léviták nettó bevétele 53.383,41 Sekel, melyet a Léviták számával (8580 fő) elosztva megkapjuk a Léviták fejenkénti nettó bevételét. Ez az összeg 6,22 Sekel/fő. Az elosztás tehát a következőképpen alakul. Míg a dolgozó lakosság 0,9 Sekelt fordíthat saját megélhetésére, addig a Léviták (a kegyszerek kezelői) 6,2 Sekelt, Áron főpap pedig 5900 Sekelnél is többet fordíthat ugyan erre a célra. Leszögezhetjük, hogy a Léviták csaknem 7 szer, a főpap pedig közel 6600-szor annyi nettó bevételhez jutott, mint a dolgozó, termelőmunkát végző egyén.
Ezt figyelembe véve, az elosztást nem nevezhetjük méltányosnak, bár az Írás szerint az Úr rendelkezései ezek. Másrészt ez a cseppet sem méltányos adórendszer, évezredeken át, működött. A mai adórendszerrel, mely világi, az lehet a baj, hogy az „Áron”-ok száma aránytalanul meg növekedett. Így nem maradt más megoldás, mint az adóterhek számának és mennyiségének növelése. Ebből adódóan, kézenfekvő megoldásnak az látszik, ha az adóbevételek kényelmi javain kevesebb ember osztozik, (akik természetesen a termelőmunkában nem vesznek részt, és nem is adóznak).
Tóth
Az adóról, adózásról, már a Könyvek - Könyve a Szent Biblia is megemlékezik, Isten rendelkezései (?) voltak az irányadók. Tehát bátran állíthatjuk, hogy az adózás az ember földi megjelenésével egyidős! Az ősi adórendszert érdemes, kicsit közelebbről megvizsgálni. Számszakilag pontosan kiszámítható, az adófizetés mértéke, valamint az is, hogy ki adókötelezett és ki nem. Mindez pontosan rögzítve van a Szent Könyvben.
Ha adózásról, adóról beszélünk akkor, tisztában kell lennünk először is az adóköteles személyekkel és azok számával (Mózes 4. Könyve 26). E bekezdés rögzíti hogy, Izrael népe 12 nemzetségének összlétszáma 601.730 főt számlált – a Moáb síkságon, Jerikóval szemben tartott népszámlálás szerint. A 12 nemzetségből csak 1 törzs tagjai nem fizettek adót, (a Léviták) illetve ők voltak a tovább adózók, mivel ők kezelték a többi törzs által megfizetett adókat – pontosabban a dolgozók által megfizetett adókból fizették a saját adójukat a főpap felé. Ők testesítették meg a hivatalnokokat, akik csak a mások által megfizetett adókból éltek és adóztak.
Az adózásról és annak mértékéről, Mózes 4. Könyve 18. bekezdése rendelkezik „a papok és Léviták tiszte és javadalma”, valamint „a Léviták áldozata a tizedből” című fejezetben. Eszerint Izrael népe, tized-et azaz 10% -ot köteles fizetni minden bevételéből a Léviták felé, akik az Úr kegyszereit kezelik.
A kiválasztott Léviták száma, Mózes 4. Könyve 4. bekezdés a „Léviták száma” című fejezetében van rögzítve. Eszerint 8580 fő volt (ami később 2. főre zsugorodott, de ezt majd később) a kiválasztottak száma. A Léviták az általuk beszedett adóból, tizedet (10%) kellett felajánlaniuk az Úr -nak (Mózes 4. könyve 18. bek. („Léviták áldozata a tizedből”). Ezt a tizedet az Isteni rendelkezés, Áron főpap kezelésére bízza, annak megélhetését biztosítandó.
Az Úr, a papjait és kegyszereinek kezelőit ezekkel, a rendelkezésekkel, komoly anyagi előnyhöz juttatta, az adózó, dolgozó nép tagjaival szemben. E Bibliában rögzített Isteni rendelkezések szerint tehát, Izrael népe adókötelessé vált – kivéve Áron főpapot. Nézzük ezeket a rendelkezéseket a számok nyelvére lefordítva. Tehát az adóköteles lakosság, (601.730. fő, mínusz Áron főpap és a Léviták száma 8580 fő (akik tovább adózók, egyébként)). Azaz 593.149. fő fizet 10%-ot adó gyanánt, a Léviták felé. Ha feltételezzük, hogy az adó alap 1 azaz egy Sekel, (valamint feltételezve a nemzettségeken belüli egyenlő elosztást) akkor az adózott nettó jövedelem 0,9 Sekel/fő a dolgozó, termelő lakosokat tekintve.
Izrael népe által a Léviták felé fizetendő adó (1 Sekel/fő azaz 593.149 Sekel 10%-a, azaz 59.314,9 Sekel). Ez a Léviták bruttó adóbevétele, melyből 10%-ot Áron főpap megélhetésére kell felajánlaniuk, az Isteni rendelkezés szerint. Tehát a Léviták bruttó bevétele 59.314,9 Sekel ennek 10%-a 5931,49 Sekel ami Áron főpapot illeti meg, és tovább nem adóköteles!
Tehát ő áll a piramis csúcsán. A Léviták nettó bevétele 53.383,41 Sekel, melyet a Léviták számával (8580 fő) elosztva megkapjuk a Léviták fejenkénti nettó bevételét. Ez az összeg 6,22 Sekel/fő. Az elosztás tehát a következőképpen alakul. Míg a dolgozó lakosság 0,9 Sekelt fordíthat saját megélhetésére, addig a Léviták (a kegyszerek kezelői) 6,2 Sekelt, Áron főpap pedig 5900 Sekelnél is többet fordíthat ugyan erre a célra. Leszögezhetjük, hogy a Léviták csaknem 7 szer, a főpap pedig közel 6600-szor annyi nettó bevételhez jutott, mint a dolgozó, termelőmunkát végző egyén.
Ezt figyelembe véve, az elosztást nem nevezhetjük méltányosnak, bár az Írás szerint az Úr rendelkezései ezek. Másrészt ez a cseppet sem méltányos adórendszer, évezredeken át, működött. A mai adórendszerrel, mely világi, az lehet a baj, hogy az „Áron”-ok száma aránytalanul meg növekedett. Így nem maradt más megoldás, mint az adóterhek számának és mennyiségének növelése. Ebből adódóan, kézenfekvő megoldásnak az látszik, ha az adóbevételek kényelmi javain kevesebb ember osztozik, (akik természetesen a termelőmunkában nem vesznek részt, és nem is adóznak).
Tóth
