- kézilabda.

A helyi sportélet a labdajátékokra vonatkozólag. Volt egy banda, aki kicsit veretes, szakadt volt anno, de annál lelkesebb. Akik együtt voltak játszottak kergették a labdát, és jól étezték egymást. Úgy döntöttek, hogy fene nagy jókedvüket egyfajta megmérettetésben is meg kívánják mutatni. Mi is ilyenkor a teendő? Hát keresni kell egy vezetőt, aki elintézi részükre azt, hogy legyen lehetőségük a játékra, és persze teremtse elő annak anyagi feltételeit. Vonakodástól nem mentesülve egy személy elvállalta, hogy e gyönyörű lánykoszorút gardírozza.
Hamar kiderült, hogy a lelkesedés nem elegendő arra, hogy a lányok igényeit kielégítse. Múltak az évek, a szezonok, ebben a labdás műfajban. A kiadások csak nőttek és nőttek.
Persze valamit rosszul csinált, mert egyes sportvezetők meggazdagodnak egy-egy elnöki tisztségben, de vezetőnknek, csak a költségei (telefonköltség, utazás, készpénz) nőttek.
El is határozta, hogy ebből ennyi elég volt. Nem elég, hogy az idejét, pénzét a sportra költi, de ez csak mások megelégedését szolgálja. Akik ahogy azt kell, meg is hálálták. Az idő múlásával végén vezetőnket nem is tudom minek tekintették.
Szóval elhatározta, hogy lemond – de hogy mégis demokratikusan tegye, úgy döntött, összehív egy szakosztálygyűlést – eljött a tagság, akik hatalmas arccal és ehhez kapcsolódó tudással rendelkeztek.
Vezetőnk előadta, (a tagság bugyuta kérdései előtt), hogy ő lemondana – ha találnak helyette egy másik palimadarat, aki a fél életét (szabadidejét) ezen gyönyörű hölgykoszorúnak szánja. A sok gyönyörű, döbbent csenddel reagált – végül csak egy-egy kérdés hangzott el – miért?
Vezetőnk tömören válaszolt (bár értelmét nem látva), - „én mint az elnök, már jóformán csak egyfajta kiszolgáló személyzet vagyok, amivel semmi baj nincs, egy darabig, de, hogy én fizetek gondoskodok mindenről, az időmet már nem is említem, és ti szóljatok meg, azt már nem” – itt csak én teszek nektek, és ti nekem semmit”. „Itt nekem kellene irányítanom – amit meg is teszek, de sajnos süket fülekre találok”. „Mert én magamból indulok ki (mint mindenki), és úgy gondolom, hogy ha egy felnőtt személynek elmondom, hogy mit és hogyan, és ezt még kétszer megismétlem, akkor vélelmezem, hogy azt megértik”. „De sajnos ez esetünkben nem így van”.
Vezetőnk nagyon nem szereti a hülyéket, vagy aki annak mutatja magát, netán annak néz másokat.

Ezen összejövetelen egyébként semminemű gyakorlati határozat, döntés nem született. Végül kicsit megszeppenve, visszafogottan ment a munka tovább. Mentek a hónapok, vezetőnk ismét rohangált, telefonált, ott volt, fizetett stb., stb. (A hülye semmiből nem tanult.)
Elérkezett az ősz, és új szelek kezdtek fújni. A korábbi edző, aki szintén nem bírt a lányokkal, távozott. És jött a karizmatikus, megfelelő képzettséggel bíró szakember. Nagyon örült mindenki – még nem is kért sokat. E fantasztikus edzőt ezután nevezzük X-nek.
Elkezdett dolgozni, a lányok nyögtek, s fejlődtek – bár egy szintnél tovább nem jutottak, a mai napig sem – tartok tőle nem is fognak. Az új edző egyre inkább beépült a csapatba, annak mindennapjaiba, adott helyzeteibe. A mérkőzések jöttek a csapat győzött – hozzátéve, vezetőnk úgy intézte, hogy a megfelelő erőnléti csoportba kerüljenek a lányok, hogy végre legyen valami sikerélményük ebben a másik bajnokságban. Amit egyébként meg is háláltak vezetőnknek – na jó, azért az anyjába nem küldték el.
De térjünk vissza X-hez, e tuti szakember végül teljesen rátelepedett a csapatra. Amit egyébként annak tagjai is rosszul viseltek, viselik a mai napig. A tehetséges az nem játszhat – aki viszont hoz valami pénzt, az igen. Úgy magyar és… módiban. Szóval X-ünk részt vett minden közös programban, a csapat bulijain is. Megeset, hogy oly mértékben lerészegedett több esetben, hogy hazamenni sem tudott. De ami érdekesebb, hogy bódult állapotában tett izgalmas dolgokat – ahogy azt egy férfiedzőnek kell egy női csapat-bulin. Az volt a jobbik eset, amikor odament bizonyos csapatbeli lányokhoz, s kérdőre vonta őket – hogy te minek jársz kézilabdázni, amikor ez a vagány csajok sportja, és te, ti nem vagytok azok. Mondja ezt annak, aki Törökbálint neveltje, és űzi e sportot már évek óta. (El is vette a kedvét – vezetőnk megérte korrigálni az edző f…it) (Egyébként X-ünk azt hitte, hogy a lányok elfelejtették, - de nem. Azóta szeretik is nagyon.) De ez volt a finomabb eset. Megesett, hogy „saját” tizenéves játékosai társaságában hallhattuk miként sajnálkozott, hogy nem hozott elég óvszert, arra a bulira. De lehet még fokozni – másik eset, a kanapén ülő alig húszéves játékosa ölébe hajtotta a fejét, és intenzív nyelv-nyújtogatással adta tudtára, hogy neki e szerve is jól működik – a kísérő nyögések aláfestésével. Na ezen eset után kellett volna edzőnket kivágni, ahogy a macskát szokták. Igaz X edzőnk aztán bocsánatot kért a lányoktól, de… Most az ő karizmája diktál, oktat, tanít, meg kitudja még mit nem.

Vezetőnk fel nem adta, de lemondott! Megfogalmazódott benne, hogy ezzel az alkoholt és fiatal lányokat szerető személlyel, nem kíván, és nem tud együtt dolgozni. (Ez már akkor is kezdett megfogalmazódni, amikor vezetőnk megbeszélést folytatott edzőnkkel, hogy a tavaszi szezon megkezdésekor, beindítja a férfi és benne ifjúsági, ágat a szakosztályban. Erre akképpen nyilatkozott X edzőnk, hogy ez neki nem tetszik, mert akkor a lányokra kevesebb kondíció jut, és ő nem szereti a fiúkat – mi tagadás ez utóbbi pozitív.)
Történt idén február első napjaiban, hogy a szóban korábban lemondott elnök – írásban elkészítette lemondását, amit elvitt a lányok edzéshelyszínére, ahol már azzal fogadta az említett fantasztikus X edző, hogy ezt meg azt kíván, ő (?) – mint fizetett bérenc. Akinek gyakorlatilag semmi köze és joga a szakosztályhoz és annak működéséhez. Nos, elnökünk ahogy kell, illetve ahogy az ide vonatkozó törvények rendelik, gyakorlatilag semmi bevette edzőnk mondandóját, mivel nincs semmihez jogköre – nem tag. Mára már érhető az, amiket X edzőnk még idekerülése alkalmával beszámolt – hogy itt és ott volt edző, és nem jött ki a szakvezetéssel, meg ott sem, meg stb.
(De azok a bugyuták (lányok) úgy gondolják, hogy egy önkormányzati elven működő egyesület egy gitt-egylet). Azonban edzőnk által feltüzelt némely lány, szavát emelte, elszámolás és egyebek iránt. Az elnök elhárította a szóbeli beszámolót és közölte, hogy Törökbálint Önkormányzat felé elszámol, ezt követően a szakosztály elé tárja a pénzügyi mérleget, mihelyt a könyvelő asszony azzal elkészül.
Ezen alkalommal a szakosztály elnökségi tagjai az elnök írásos lemondását nem vették át. Ugyanakkor az egyesület elnöke is jelen volt ezen a megbeszélésen, így a szakosztályelnök azt átadta Pilis Péternek. A szakosztály és tagjainak aláírásával az edző az által készített valamiféle irományt kívántak átadni – aki azt szintén nem vette át.
De most itt, az újság hasábjain is beszámol az elnök (ha már az egyesület, mint társadalmi szervezet nyilvános). Tehát a lemondott elnöke az önkormányzat felé 610.825.-Ft mértékig elszámolt – a támogatási összeg erején belül. Ugyanakkor a szakosztály a 2007 évben további 442.917.-Ft-ot használt fel – egyéb nevezési díjakra, mezekre, játékvezetői díjra. E költségben utazási és egyéb költségek nincsenek. Továbbá az edzői költségek tekintetében 75.000.-Ft, díjat, és további 42.000.-Ft játékvezetői költséget térített meg az elnök. Így összeggében a szakosztály csak e két tétellel (117 ezer) tartozik a lemondott elnök irányában.
 
A csapatnak viszont edző kell, amit meg tud fizetni, így vezetőnk távozott. Az imént említett eseteknél az összes bizalom elszállt az edző irányában. Az már csak egyéb adalék volt vezetőnknek, hogy mint szakosztályelnök, bizonyos utasításokat adott edzőnknek, hogy mit is vár el tőle – ezt úgy szóban. Nos, mit is ért el vele? Szóval, ha a szomszéd kutyának mondta volna el, annak több foganatja lett volna.
Nem elég, hogy X edző olyan amilyen, de körülbelül, úgy semmibe vesz mindent és mindenkit – azaz úgy lép át más embereken (mivel jó magas), hogy észre sem veszi a lelkem. És ráadásul beleszól mindenbe (itt finom voltam) és hiába magyarázta szegénynek az elnök, hogy az egyesület és annak szakosztálya önkormányzati elven működik, tehát van elnökség és van elnök. Tehát e testületnek a kompetenciája a döntések meghozatala, és annak kivitelezése. Az edző meg egy fizetett (bérenc) szakember, egy adott tevékenységre, akit egyébként a szakosztályelnök vett fel.
Konklúzió – egy ilyen ember kell edzőnek, a Törökbálinti Torna Club Kézilabda Szakosztálynak!?
Fazekas